Vannak olyan beszélgetések, amelyeknek az elején még alapvetően rendben vagy magaddal, a végén pedig azon kezdesz gondolkodni, hogy mi veled a baj. Spoiler: semmi. Ilyenkor érdemes felismerni, hogy egy hatalmi játszma része vagy.
Belekezdesz a sztoriba, hogy mi újság veled és baráti vagy éppen családi beszélgetésben lévén őszintén elmeséled, hogy alakul az életed éppen, mik a terveid, vagy éppen az aktuálisan megoldandó dolgok az életedben. De akár az is lehet, hogy csak elmeséled, milyen volt a nap. És egyszer csak jönnek a kérdések: de hát miért nem keresel már valami rendes munkát? Miért nem mondasz fel, ha ennyire eleged van? Miért hagyod, hogy ezt csinálja veled? Miért nem állsz ki magadért? Miért panaszkodsz állandóan, ha közben nem változtatsz? Miért fontos neked ennyire, hogy mások mit gondolnak rólad? Miért ekkora az egód? Miért nem szeded már össze magad?
Megoldáskeresés, számonkérés vagy ítélet?
Te pedig, rendes beszélgetőpartnerként, válaszolsz, és először észre sem veszed, hogy egy egészen különös szereposztás alakult ki kettőtök között. A másik kérdez, neked pedig számot kell adnod arról, miért olyan az életed, amilyen. Miért döntöttél úgy, ahogy. Miért nem döntöttél másképp. Miért nem keresel többet, miért nem jutottál már előrébb, miért nem vagy bátrabb, határozottabb, sikeresebb, tudatosabb. Látszólag tanácsot ad a másik, vagy éppen segít rávilágítani a probléma megoldására, de valójában azt fejezi ki, hogy te vagy a probléma, és ez közel sem jóindulatú megoldáskeresés, hanem megszégyenítés.
A megszégyenítéshez ugyanis elég létrehozni egy olyan kommunikációs helyzetet, amelyben az egyik fél elkezdi azt érezni, hogy valami, ami vele kapcsolatos, nehezen védhető. Hogy a döntéseihez magyarázat kell és mások valószínűleg jobban csinálják. Ezekben a mondatokban a valódi üzenet sokszor nem a probléma megoldása, hanem a sugallat, hogy nem vagy elég jó. De mire jó ez a kérdezőnek? Hát arra, hogy bebizonyítsa, hogy ő jobb nálad.
A kérdőjel csak annyit változtat a helyzeten, hogy mindezt nem kell nyíltan vállalni, a másik látszólag csak kérdez, de neked meg kell magad védeni, magyarázkodnod kell ezen kérdések hatására. Azt mégse mondhatod, hogy igen, szar alak vagyok… Tehát elkezded verbálisan bizonyítani, hogy azért nem vagy teljesen hülye, hogy volt okod maradni, hogy próbálsz változtatni, de nem olyan egyszerű, és nem vagy lusta, gyáva vagy életképtelen. És a csavar ezekben a beszélgetésekben az, hogy minél többet magyarázol, annál inkább úgy néz ki, mintha valóban lenne mit megmagyaráznod.
Ez a típusú kommunikáció abszolút manipulatív, mert aki kérdez, annak látszólag nincs bizonyítási kötelezettsége. Kicsit olyan a szitu, mintha a bíró előtt kéne neked bizonyítani, hogy nem terhel bűn vagy mulasztás. Tíz perce még arról beszéltél, hogy a főnököd igazságtalanul viselkedett veled. Most már azt elemzitek, miért hagyod, hogy kihasználjanak. Aztán azt, hogy miért nem húzol határokat. Majd azt, hogy miért akarsz mindenkinek megfelelni. Végül talán azt is, hogy vajon nincs-e önértékelési problémád. A történet közben észrevétlenül átalakult. Már nem az a kérdés, hogy mit tett veled valaki más, hanem az, hogy mi baj van veled, amiért ezt megengedted.
Ismerd fel, ha kérdésekkel manipulálnak
Itt válik a kérdezés valódi státuszjátékká is. Mert miközben az egyik fél egyre kisebb lesz, a másik szükségszerűen egyre nagyobb pozícióba kerül. Ő az, aki átlátja a helyzetet. Ő az, aki felismeri a problémát. Ő az, aki biztosan nem hagyná, hogy így bánjanak vele. Ő felmondana. Ő kiállna magáért. Ő nem ragaszkodna egy rossz kapcsolathoz. Ő nem félne a változástól. Legalábbis ebben a beszélgetésben.
Ezért lehet az ál-segítő kommunikáció olyan különösen kellemetlen. Kívülről úgy néz ki, mintha valaki törődne veled. Kérdez, gondolkodik a helyzeteden, megoldásokat keres. Csakhogy a segítségnek normális esetben van egy egyszerű ismérve: annak kellene erősebbé válnia tőle, akinek segítenek.
Ha egy baráti, munkahelyi vagy párkapcsolati beszélgetés végére rendszeresen a segítő tűnik okosabbnak, erősebbnek, tudatosabbnak és kompetensebbnek, te pedig butábbnak, gyengébbnek és bizonytalanabbnak érzed magad, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy valójában kinek segített ez a beszélgetés. A megszégyenítés ugyanis státuszt is teremt. Ahhoz, hogy én felül legyek, nagyon kényelmes, ha sikerül elérnem, hogy te egy kicsit lejjebb kerülj. És ehhez nem kell hencegnem azzal, hogy én mennyivel jobban csinálom. Elég megkérdeznem, hogy te miért csinálod ilyen rosszul.
Persze lehet olyan helyzet, amikor valóban érdemes megvizsgálni a saját szerepünket. Lehet, hogy újra és újra belemegyünk ugyanabba a konfliktusba, nem húzunk meg egy határt, vagy nem merünk meghozni egy döntést. Egy jó barát erre is rákérdezhet. A különbség nem az, hogy szabad-e nehéz kérdéseket feltenni. A különbség abban van, hogy a kérdés mögött őszinte érdeklődés van-e, vagy egy már eleve eldöntött ítélet.