Ismerős az érzés, amikor kétpercenként megnézed a telefonod, hogy érkezett-e már válasz az üzenetedre? Vagy az, amikor elolvasod a választ és csalódás ér, mert többre számítottál? Sok kapcsolat ma már szinte kizárólag chatben létezik. Üzenetek jönnek-mennek, mintha valódi intimitás lenne, miközben valójában nem tudjuk, mit érez a másik, milyen arcot vág, hogyan rezdül a hangja. Ott van – és közben egyáltalán nincs ott.
Mit veszítünk a chattel?
Az írott üzenetből hiányzik minden, ami a személyes jelenlét sava-borsa: testbeszéd, mimika, hangsúly. Egy „minden rendben” jelentheti azt is, hogy hagyjál békén, azt is, hogy jól vagyok, meg azt is, hogy egyáltalán nem. Az azonnali reakciók hiánya, ami a személyes beszélgetésben mindig megvan, táplálja a bizonytalanságot és máris jön a sokaknak ismerős tépelődés: Miért nem válaszolt még? Vajon örült annak, amit írtam? Vagy megbántottam? Mit jelentett az az emoji? Túl sokat írtam? Mégsem kellett volna? Nagyjából egy szeret-nem szeret párbeszéd zajlik le az agyban ilyenkor és minél több idő telik el a válasz érkezéséig, annál inkább a nem szeret felé billen a mérleg nyelve gondolatban.
Azokban a kapcsolatokban, ahol erős a személyes jelenlét, a chatelés csak egy gyors üzenetváltásra szolgál, nem kapcsolódnak szorongó érzések hozzá. Hiszen látjuk a másikat élőben is, tudjuk, érezzük, hogy jól kapcsolódunk. Azonban egyre többen tartanak fenn olyan chatkapcsolatokat, amik nem vezetnek sehová, nincsenek személyes találkozások. IIyenkor a legtöbbször az egyik fél erőlteti a kapcsolatfelvételt, a másik meg udvariasságból válaszolgat – egy darabig.
A chatkapcsolatok jellemzői:
- Biztonságos távolság: a chat adja a kontrollt: te döntöd el, mit, mikor és hogyan osztasz meg. Nem kell megnyílni, odamenni, meghallgatni, jelen lenni. Csak egy egészen kicsit adsz magadból és már meg is van az elvárható minimum.
- Menekülőút: a csetelés mögé el lehet bújni, egy olyan képet lehet festeni magunkról, ami nincs. “Most jöttem a reggeli futásból” – miközben pizsamában ülsz a tévé előtt. De ennél sokkal rosszabb a “Köszi, jól vagyok”, amikor annyira magad alatt vagy, hogy a Holdról is látszana – ha látna élőben valaki.
- Meg nem értés, félreértelmezés: hiányzik a tekintet, a hang, az arckifejezés, a mögöttes gondolatok, érzések megfejtésének kulcsai, és a szavak így könnyen torzulhatnak.
- Érzelmi kiszolgáltatottság: ha a másik fél visszahúzódik, csendet tart, vagy hirtelen eltűnik, sérül az önértékelés, hiszen a hallgatás azt üzeni, hogy nem érdekelsz.
- Érzelmi függőség: várod az üzenetet, figyeled a visszajelzést, mérlegeled a kapcsolat alakulását, miközben az a virtuális téren kívül gyakorlatilag nem is létezik.
- Hazugság, szerepjátszás: könnyű egy teljesen más képet mutatni, mint a valóság.
- Elmaradt konfliktuskezelés: leírni még csak le lehet az érzéseket, de nagyon valószínű, hogy a másik fél ezt a saját érzései alapján fogja dekódolni. Sokszor teljesen máshogy, mint ahogy a küldő azt várta volna. Ezzel szemben beszélgetés közben látszik, hogy a másik hogy érez, hogy reagál, mit gondol.
“Teljesen beleszerettem valakibe, akivel soha nem találkoztam. Aztán véget ért. Két év után – én pedig összeomlottam. Soha nem akart találkozni velem.” (Reddit-felhasználó)
Kapcsolat vagy illúzió?
Az igazi kérdés ilyenkor mindig az, hogy mi a cél? A kapcsolat építése vagy egy illúzió fenntartása? Az elmaradó, szűkszavú válaszok mögött mindig az érdektelenség húzódik meg. A tömegével érkező üzenetek mögött viszont a kétségbeesettség a kapcsolódás iránt. Az is előfordul azonban, hogy aki lelkesen írogat, a valóságban csak billentyűhuszár, rosszabb esetben egy teljesen más életet él a valóságban, mint az, amit online tálal. Egy biztos: érdemes feltenni a kérdést – akár csak magunknak is – hogy mi értelme van írogatni, ha személyesen nem beszélünk? Hacsak nem levelezőpartnert keresel, akkor semmi.
Leave a Reply