A hallgatás üzenete: „hagyj békén”

A magyarázat nélküli hallgatás, az üzenetekre érkező csend és az elérhetetlenné vált másik fél nem azt jelzi, hogy valami bonyolult rejtély húzódik a háttérben. A csend azt jelenti: nem érdekel, amit mondasz; nem fontos számomra, amit érzel; nem akarok kapcsolódni hozzád. Lehet mögötte konfliktuskerülés, lehet ügyetlen kommunikáció, de a lényeg ugyanaz: „hagyj békén”. Ha szeretné, akkor ugyanis jelezné, hogy rendben van, egyetért, vagy egyszerűen jelen van a kapcsolatban.

A csend csapdája: amikor magunkat hibáztatjuk

A silent treatment az egyik legbizonytalanítóbb helyzet, mert szinte automatikusan magunkban kezdjük keresni a hibát. „Biztos elrontottam valamit.” „Túl sokat kértem.” „Nem kellett volna ennyit írnom.” És ezzel akaratlanul is igazat adunk a hallgatásnak. Pedig a valódi hiba nem az, hogy próbálunk kapcsolódni, hanem az, hogy rossz ajtón kopogtatunk.

A kommunikáció a híd két ember között. Ha ez nem működik, akkor semmi sem fog.

A kommunikáció révén vagyunk képesek megérteni egymás szándékait, érzéseit, gondolatait. Ha a másik fél nem hajlandó rálépni erre a hídra, akkor minden erőfeszítésünk hiábavaló. Nincs az a türelem, figyelem vagy kompromisszumkészség, ami pótolni tudná a másik részvételét.

Azért várjuk mégis görcsösen a reakciót, mert a sérült egónk megerősítést követel: ne mondjátok, hogy semmit sem érek. A legtöbb önsegítő könyv és közösségi média guru azt tanácsolja, hogy építsd fel az egódat belülről, ne függj másoktól. Ez igaz, de közben emberek vagyunk: visszajelzésekből élünk, és önbizalmunk egy része mindig a külvilágból érkező pozitív reakciókon alapul. Ezért a fájdalom érzése ilyenkor teljesen természetes, mert igen,  megsemmisítő, hogy nem számítunk valakinek, akire szükségünk van. A titok nyitja azonban a gondolat megfordítása: tényleg szükségünk van valakire, akinek nem számítunk? Arra, aki fájdalmat okoz?

Merj nemet hallani

A hallgatásnál még a visszautasítás is jobb. Ezért érdemes megtanulni kimondani, mit szeretnénk – és elfogadni, ha a másik nem tud vagy nem akar adni belőle. Mert a hiábavaló, egyoldalú próbálkozások nem építik a kapcsolatot, csak fokozzák a szorongást. A remény, hogy majd több erőfeszítéssel, több alkalmazkodással megjavíthatjuk a helyzetet, illúzió.

A siker titka: értékeld magad annyira, hogy ne ragadj bele

A silent treatment valójában egy tükör: megmutatja, mennyire vagyunk hajlandóak a saját méltóságunkat háttérbe szorítani valakiért, aki nem tart minket fontosnak. A hallgatás nem bonyolult rejtély, hanem kristálytiszta üzenet. Egy csukott ajtó, amin nem engednek be – de nem is kell rajta bemenni, hiszen az üzenetben az is benne van, hogy semmi jó nem vár a túloldalon. Ki akar olyan helyre menni, ahol nem látják szívesen?