A megfelelés mindig erőfeszítés. Amikor mások elvárásai szerint élsz, akkor olyan úton jársz, amit nem te választottál – és nem véletlenül érzed sokszor terhesnek. A kérdés az: miért csinálod mégis? Sokszor azért, mert nem tudod pontosan, mit szeretnél valójában.
Képzeld el, hogy gyalogolsz felfelé egy hegyen. Nehéz, fárasztó, és közben azon gondolkodsz: „Minek is csinálom ezt?” Ha nem szereted a hegymászást, és csak azért indultál el, mert a többiek fel akartak menni, akkor még a táj szépségét sem fogod észrevenni közben. Csak arra gondolsz, hogy mennyire eleged van – és egyáltalán, mi a fenének kell felmenni arra a hegycsúcsra? Na ez az, amikor valaki más elvárásait teljesíted, más álmát éled – mert te a szíved mélyén a tengerparton heverésznél inkább. Csak még nem akarod annyira, hogy ahhoz találj utat, társat, inkább mész a többiekkel. Vagy nem mered magadnak megfogalmazni, mert a többiekkel menni biztonságosabb, mint egy ismeretlen útra merészkedni.
Az első lépés ezért az, hogy elkezded tudatosítani: mi az, ami valóban örömmel tölt el, és mi az, ami nem. Ez nem mindig megy egyik napról a másikra. De minden apró felismerés, minden „ezt szeretem – ezt nem” döntés közelebb visz ahhoz, hogy letisztuljon benned a saját célod. Mi az, amiben jó vagy, amit igazán szeretsz csinálni? És ez csak az egyik kérdés. A másik, amivel azok, akik csak egyik napról a másikra (túl)élik az életüket nem foglalkoznak, az a cél. Mi a célja annak, amit csinálsz? Miért csinálod? Tudsz azonosulni azzal a képpel, ahogy magadat látod a célban? Képzeld el magadat abban a helyzetben, ami majd az eredménye lesz annak, amiért most erőfeszítéseket teszel – és rögtön érezni fogod, hogy akarod-e igazából.
Ha mások álmát valósítod meg, az út legtöbbször küzdelmes, mert a megfelelés mindig fárasztó. Ha viszont a saját célodat követed, akkor az erőfeszítés átalakul. Maga az út is örömet ad, nem csak a megérkezés. Ez a flow-élmény: amikor annyira belefeledkezel abba, amit csinálsz, hogy nem is érzed a nehézséget, csak azt, hogy ez az én utam.