A munka nem csupán megélhetés. Meghatározza identitásunkat, közérzetünket, sőt azt is, hogyan éljük meg a mindennapokat. A munkaköri elégedettségi felmérésekből kiderül: bizonyos munkakörökben dolgozók jóval elégedetlenebbek, míg mások kifejezetten boldognak vallják magukat. De miért van ez így, és mit vihetünk át ebből a saját szakmai életünkre?
A boldogtalanság receptje: kevés önrendelkezés, kevés visszajelzés
A kutatások szerint azok érzik magukat leginkább boldogtalannak a munkájukban, akik kevés önállóságot kapnak, monoton feladatokat végeznek, és ritkán tapasztalnak valódi elismerést. Ilyen például a kereskedelemben dolgozók, biztonsági őrök vagy a gyárakban, futószalag mellett tevékenykedők köre. Ezek a pozíciók gyakran alacsony bérezéssel járnak, és az érzelmi, valamint fizikai megterhelés sincs arányban az elismeréssel. Nem véletlen, hogy hosszabb távon kimerültséget, kiábrándultságot okozhatnak.
A stressz európai arcai
Egy Lepaya-vizsgálat szerint a holland, belga, brit és német munkavállalók több mint fele stresszesnek vallja magát — különösen az oktatás, az egészségügy, az erősen automatizált autóipar, illetve egyéb összeszerelői iparágak, a közszolgáltatások és pénzügyi szektor képviselői számítanak a leginkább megterheltnek. A kutatások szerint a szoros határidők, illetve a saját munkatempó feletti önrendelkezés hiánya kifejezetten rossz hatással van a munkavállalók lelki egészségére még akkor is, ha képesek megfelelni a munkakörükből eredő elvárásoknak.
És kik a legboldogabbak?
Meglepő módon a lista másik végén egészen más munkakörök állnak. A lelkipásztorok, a segítő szakmák képviselői és a művészek gyakran sokkal boldogabbnak vallják magukat, mint a társadalom többi része. Miért? Mert a munkájukban megtapasztalják a céltudatosságot, az értékteremtést és a közösségi elismerést. Bár anyagi szempontból nem feltétlenül ők járnak a legjobban, a pszichológiai jutalom – az, hogy valami fontosat adnak másoknak – komoly elégedettségforrás.
Mit ad és mit vesz el a munka?
A képlet tehát nem csupán a fizetésről szól. A munka el tud venni energiát, önbizalmat, egészséget, ha monoton, önrendelkezés nélküli és alacsony presztízsű. Ugyanakkor adni is képes: célt, identitást, közösségi értelmet, ha a dolgozó érzi, hogy amit csinál, az számít és nem egyszerűen csak megcsinálja, amit kell, hanem sikerélménye van.
A sikerélmény és a pozitív visszajelzés alapvető fontosságú tényezők. Ezek szorosan összekapcsolódnak az autonómiával: ott boldogabbak az emberek, ahol dönthetnek arról, mit és hogyan csinálnak, ehhez támogatást kapnak, és érzik, hogy munkájuknak valódi haszna és kézzelfogható eredménye van. A boldogság titka tehát nem a könnyű munka, hanem a jelentéssel bíró munka. Az, hogy az ember érzi: hatása van a környezetére, és az erőfeszítései nem feleslegesek.
Üzenet a vezetőknek
A tanulmányok üzenete a cégvezetők és vállalkozók számára világos: a dolgozói elégedettség nem pusztán „jófejség”, hanem üzleti stratégia. Egy elégedett munkavállaló lojálisabb, kreatívabb és hosszabb távon kevesebb fluktuációt eredményez. Nem mindig a fizetés az, ami eldönti a boldogságot – sokszor a szabadság, az autonóm, önálló munkavégzés, a fejlődési lehetőség, a sikerélmény és az őszinte elismerés többet ér.
A legboldogtalanabb munkák közös vonása az önrendelkezés és a visszajelzés hiánya, míg a legboldogabbaké a céltudatosság, a közösségi érzés és az autonómia. Akár munkavállalóként, akár vezetőként gondolkodunk, érdemes feltenni a kérdést: mit ad és mit vesz el a munka? A válasz nemcsak az egyéni jóllétet, hanem az egész szervezet sikerét is meghatározhatja.